A párkapcsolatban őszinte kommunikáció helyett játszmázunk. 
Nem mutatod ki az érzéseidet, mert lehet, benne van a pakliban, hogy a másik visszautasít, kinevet. 
Félünk közel kerülni a másikhoz - hiába epekedünk érte - mert ha így tennénk, akkor előfordulhat, hogy nagyon megszeretjük a másikat - és mivel pici az önbizalmunk - előre vetítjük, hogy idővel úgyis elhagy minket a nagy Ő - mert hát ha mi sem szeretjük magunkat, a szeretett párunk miért is szeretne? Inkább maradunk tisztes távolból, nem hívjuk fel, nem keressük a másikat, csak néha napján, akkor is csak visszafogott stílusban. 
A másik ekkor mit érez? Lehet ő is fél, úgy érzi, nem fontos neked. Ideális esetben egy félénk ember mellé, ha magabiztos társ kerül, beindul az energia - de a tapasztalatok szerint az Égiek nem adják olyan könnyen. 
Nem mondom, hogy rohand le a másikat, és fojtsd meg a szereteteddel! 
De az Isten szerelmére - ha hiányzik, hívd fel, keresd meg, éreztesd vele, hogy szívesen vagy vele, és különleges személy az életedben! Lehet, a másik csak egy kis biztatásra vár!
Ha úgy érzed, nem ért meg a másik, magyarázd el neki!
Ha azt szeretnéd, hogy szeressen, te is szeresd, és mutasd is ki! Pár kedves csacsi szóval, apró ajándékkal, gesztusokkal, testbeszéddel!
Rohangálhatsz látókhoz, mantrázgathatsz, végezhetsz mágiákat - de őszinte, szeretet teli kommunikáció nélkül nem lesz eredmény!

A párod piszkálódik, nem tisztel?
Ennek ezer oka lehet. 
Ha gyakran fordul elő, hogy kritizál, aláz - akkor vizsgáld meg - te tiszteled, és szereted magad?
Ha friss a kapcsolat, lehet, csak a határokat próbálgatja, játszmázik, próbál legyűrni maga alá - amivel talán a kisebbségi érzését kompenzálja.
Viszont, ha régóta fenn álló probléma, az azt jelenti, nem szabtad meg a határokat még a legelején - már a legelső nemszeretem, tiszteletlen szóra fel kellet volna állni, és angolosan távozni.