Éreztél már olyat, hogy különös, rád nem jellemző gondolataid vannak? Pl. nő vagy, és egyáltalán nem érdekel az autóversenyzés. Két napja pedig ez jár a fejedben, nagyon intenzíven?
Megbolondultál? Skizofrén lettél? Előfordulhat, de az esetek nagy többségében szerencsére nem eszik olyan forrón a kását.
Az utóbbi tíz évben nagyon erős energiák vannak, nyílik a harmadik szemünk, és sokkal érzékenyebbek vagyunk az okkult dolgokra, mint korábban. Akkor is, ha egyébként nem vagy spirituális érdeklődésű.
Több variáció előfordulhat: valamelyik ismerősöd, vagy kollégád, szomszédod gondolatait veszed át. Különösen jellemző párkapcsolatoknál, és családtagoknál, - mikor megérzed, milyen hangulatban van a másik, mikor került bajba.
Bizony - elhunyt lelkek, és asztrállények is sugallhatnak dolgokat.
Mivel az ezotéria nem egzakt tudomány - a pszichológusok az utóbbi feltételezést nem fogadják el. Viszont - ha földi magyarázat nincs a fenti jelenségre - el lehet gondolkodni azon, hogy mégis mi lenne, ha igaz lenne?
Mit tudsz tenni, ha gondolataid megváltoznak? Gyújts egy gyertyát - vagy csak ülj le csendben, és kérdezd meg a felsőbb Isteni énedet, hogy ki, mi akar neked üzenni? Valóban a te gondolatod? Jó ez neked, hogy rád nem jellemző gondolatok vannak benned? Kellemes-e vagy nyomasztó?
Próbáld megnevezni, ki az, aki küldhette az érzéseket. Nagy valószínűséggel rá tudsz jönni.
Ha nem megy, akár spirituális tanácsadó segítségét is kérheted, mert nem mindenkinek tiszta a médiumi csatornája.
Az a lényeg - ne ijedj meg, és ne legyen emiatt betegségtudatod! Az estetek többsége orvosolható - vagy ártalmatlan jelenségről van szó.
.....................................................
Szeretnél pozitív változást az életedben? Mégsem sikerül, hiába igyekszel?
Vizsgáld meg, mi okozza a sikertelenséget.
Pl. szeretnél egy szép autót. Szorgalmasan dolgozol. szorgalmasan meditálsz, mantrázol, vizualizálsz. Több év eltelt - és semmi...
Ha a mélyre tekintesz, feltárod a blokkoló tényezőket, érdekes dolgok derülhetnek ki.
Tóbiás (nevezzük így az egyszeri alanyunkat) a következő önkorlátozó hiedelmeket talált:
"Gyerekkoromban édesapám azt monda, gazdagnak lenni bűn. Az autó számomra a gazdagságot szimbolizálja. Nem akarok olyan ember lenni, aki irigységet, fájdalmat vált ki az emberekből. Egyébként is félek a volánnál. Tartok tőle, hogy balesetet okozok. Ugyan a főnököm elégedett a munkámmal, és felkínált egy jobban fizető beosztás - de ettől is tartok. A haverjaim biztos irigykedni fognak rám, megutálnak. Erről az jut eszembe, mikor kiskoromban csúfoltak, mert jól tanultam. Attól tartom, ha autóm lesz, elvesztem barátaimat..."
Így - hogy Tóbiás feltárta, mi is az ok - és szembe is nézett vele, már tudja, hogy mitől van a megakadás.
Már ezt mondogatja: " A pénz energia. Kényelmesebbé teszi életemet, és sokkal jobb ember leszek, ha bőségben élek. Ha lesz autóm, kényelmesebben közlekedek, kocsikázni vihetem édesanyámat, barátaimat - és sokkal több élménnyel gazdagodhatok. Autót vezetni biztonságos, hiszek, és bízok ügyességemben. Ha autóm lesz, vidámabb, kényelmesebb életem lesz, és növekszik rezgésszintem."
Pankának hat éve nincs párkapcsolata, pedig nagyon szeretne tartozni valakihez. Sokat imádkozik, fohászkodik, sok pénzt költ szerelmi mágiákra, de nincs eredmény.
Később rájön, hogy: " Mikor elváltam Dezsőtől, felszabadultam. Dezső durva volt, és bántalmazott. Attól tartok, minden férfi ilyen. Két éve találkoztam Benővel, akiről két hét találkozgatás után kiderült, hogy alkoholista, és felesége van. Úgy gondolom, nincs ilyen, hogy szerelem. Legalábbis én nem éltem meg. Barátnőim is hasonló cipőben járnak. Ha valami csoda folytán párkapcsolatom lesz, Timi, és Viki biztos meg fog bántódni, mert kevesebbet lehetek velük. Ők is évek óta egyedül vannak, tartok tőle, ha megint párom lesz, elveszítem őket, irigykedni fognak. Anyukám azt mondogatta gyerek koromban: -" A férfiak csak szomorúságot okoznak!" Megtanultam, kötődni rossz dolog, a párkapcsolat veszélyes. Nem is akarom igazán, félek tőle, hogy sérülni fogok.."
Pankának nincs könnyű dolga, de elkezdett szorgalmasan újra értelmezni a dolgokat: " Tudom, hogy a párkapcsolat biztonságos. Képes vagyok szeretetet adni, és befogadni. Eddig rosszul választottam, de ezt tanulópénznek fogtam fel. Kellő önfejlesztéssel egyre inkább rendbe hozom sérüléseimet, és hamarosan készen állok megteremteni, és befogadni egy boldog kapcsolatot. Ha szeretve vagyok, vidámabb, pozitívabb leszek, és ezáltal jobb ember is, barátnőimet is magamhoz emelem. A párkapcsolat biztonságos. A szerelem, az érzelmek megélése biztonságos. Ma már tudatosan, és körültekintően tudok választani. Eldöntöttem, hogy hamarosan itt lesz mellettem a párom. Mert megérdemlem - mert tudom, hogy szerethető vagyok!"
Valahogy így. Ha vágyakozol valamire, áss le a tudatalattidba! Mantrázgatni nem elég - nyugodtan tárd fel a szomorú dolgokat is, mert ha szőnyeg alá söpörjük, attól még nem tűnnek el! Ha megvannak, alakítsd pozitívvá!
Sikerülni fog!
:)