A tragédia ellenben többnyire nem rajtunk múlik. 
Példák rá: szoros családtag, gyermek, vagy szeretett párunk halálesete. Súlyos baleset, amputáció. Nagy szerelem - jelenleg értelmetlennek tűnő - elvesztése. Súlyos depresszió, pánikbetegség, gyógyíthatatlan betegség stb.
Nem egy motivációs tréner/coach mossa egybe az utóbbi tragédiákat piszlicsáré problémákkal, és "önsajnálatnak" tulajdonítja be. 
"Meghalt a gyereked?" Az ember halandó, jobb dolga lesz a másvilágon - ha sírsz, az csak önzés, önsajnálat. Lépj tovább!"
"Depressziós vagy, gyógyszereken élsz? Hát tedd le a gyógyszert, minden fejben dől el!"
"Elvesztetted életed szerelmét? Hű de buta kislány vagy, hogy siratod - biztos nem ő volt a lélektársad!"
"Mindenki utál a munkahelyen, pedig rendes, odaadó ember vagy? Az oroszlán nem törődik a majmokkal!"
"Rákos vagy? Csak higgy önmagadban, és már meg is gyógyulsz! "

Még ha a fenti buzdításokban, vagy kioktatásokban, szépen hangzó közhelyekben van is mákszem igazság - mégis álságosnak tűnik - az emberi elme nem úgy működik, hogy pillanatok alatt felül lehet írni mélyen rögzült félelmeket, hagy sokkolóan új, és nagyon negatív változásokat!
Ha tragédia, vagy súlyos sokk, vagy mérhetetlen igazságtalanság ért - annyit tehetsz, hogy hagyod, hogy az idő feldolgozza a fájdalmat, törődj magaddal többet, pihenj, meditálj sokat! Bizony, akár több év is eltelhet - el kell gyászolni a tragédiát. Ne szégyelld, hogy ez egy lassabb folyamat nálad - mindenkinek más a tempója.

Hallgass továbbra is motivációs tréningeket, ha bizalmat szavaztál az előadónak - de súlyozd a hallottakat, és legyél kritikus! (velem is). Az ördög sosem volt olyan csinos, mint manapság. Vannak olyan tanítók, akik 90%-ban bölcsességet tanítanak, viszont vannak olyan rettenet vadhajtásaik, amiket le kell nyesni - ha nem akarsz becsavarodni.